Újabb forgalomkorlátozásokkal kell számolni a hármas metró felújítása miatt
Az lezárások, terelések egy hónapig tartanak majd.
Az lezárások, terelések egy hónapig tartanak majd.
Hamarosan befejeződik három újabb megálló korszerűsítése a kék metró vonalán, a BKV az állomások tervezőivel közösen nyújtott betekintést az utazóközönségnek.
Munkaerőhiányról, üzemanyaghiányról és emelkedő árakról panaszkodnak a kivitelező cégek.
Azonban az „intézkedési terv végrehajtása jól halad”.
Határidő előtt sikerült az akadálymentesítés – írta Karácsony Gergely főpolgármester.
A sajtó a Kálvin téren kapott betekintést az évek óta zajló felújítási munkálatokba.
A Népszava szerint a kormány nem erőlteti a dolgot.
A VG úgy tudja, 2023 tavaszától közlekedhetnek majd újra a teljes vonalon a szerelvények.
A lap úgy tudja, a főváros több mint 9 milliárd forintot fizet a Swietelskynek azért, hogy folytassa a vonal rekonstrukcióját.
Bányászmunkával készül el a liftakna a felújítás alatt álló Deák Ferenc téri metrómegállónál.
Nem csak új vágánypár épül, megújulnak a megállók is.
A tervek szerint ősszel már használhatjuk is őket.
A középső, belvárosi szakasz rekonstrukciója ősszel kezdődik, de már korábban lezárnak négy megállót.
Csak a tartalékkerettel együtt kerül 91 milliárdba a 3-as metró középső állomásainak felújítása, az alapár majdnem 5 milliárd forinttal kevesebb.
A BKV azt mondja, hogy a 3-as metró rekonstrukciójának harmadik üteme már a felújított déli szakasz átadása előtt elkezdődik.
Változik a pótlás a metróvonalon a november 9-i, 16-i és 23-i hétvégén.
Nem védi törvény a 3-as metróvonal felújítására kötött kormányzati támogatási szerződést – írja az Mfor, amelynek kormányközeli forrása szerint korai még azt a kérdést feltenni, magára hagyja-e a kabinet a fővárost.
A főváros csak kínkeservesen tudta tető alá hozni a 3-as metró felújítását, mert a rendelkezésre álló forrás már az elején szűkös volt. Most a BKV és az önkormányzat kiszolgáltatottak az alagút felújítását végző cégnek.
A Népszava úgy tudja, a vállalkozó csak több milliárdos felárral vállalná a metrófelújítás folytatását.